ADVENT A FELVIDÉKEN

ADVENT A FELVIDÉKEN

♦ JELENTKEZEM AZ ÚTRA ♦

ADVENT A FELVIDÉKEN

Bajmóc – Rajec

Arisztokrata karácsony a várban és fantasztikus Betlehem a Kis-Fátra tövében

 

2017. december 17.

 

Utazás: autóbusszal.

~ Program ~

A korai találkozás után egy rövid Felvidéki karácsonyt idéző barangolásra indulunk. Utazás Vác – Parassapuszta érintésével Szlovákia területére, majd Ipolyság – Zólyom mellett elhaladva érkezünk a Pállfy-várkastélyhoz.

BAJMÓC-i (BOJNICE) tartózkodásunk egy kicsit a múltidézés jegyében telik. A település fölé emelkedő vár a mai Szlovákia egyik leglátványosabb műemléke. Magja már a honfoglalás idején állott, majd történelme során többször gazdát cserélt, megannyiszor változott formája is. A ma is látható várkastélyt neoromán-neogótikus stílusban építették át a Loire menti kastélyok mintájára.

A termekben láthatjuk az egykori nagy értékű műkincsekből álló gyűjteményt (régiségek, bútorok, berendezési tárgyak, fegyvergyűjtemény).

A karácsonyvárás idején minden évben felidézik a régi idők hangulatát az ünnepi ruhába öltöztetett kastélyban. Miként élt az arisztokrácia? Hogyan készültek karácsonyra? Hogyan díszítették a karácsonyfákat? Hogyan terítették az ünnepi asztalt? Milyen ajándékot adtak egymásnak? Milyen zenét hallgattak? – Erre és még sok más kérdésre is választ kaphatunk a látogatás során.

RAJECKÁ LESNA (RAJEC-ERDŐ) nevezetessége a faragott „Szlovák Betlehem”. 1995-ben fából faragták, amely egyházi kegyhelyek és világi műemlékek kicsinyített mását és egyben Jézus születésének jeleneteit tárja elénk. A látványosság segítségével „bebarangolhatjuk” az ország jelentős látnivalóit, hiszen számos híres építményt fedezhetünk fel Dévény – Pozsony – Nagyszombat – Bajmóc – Lőcse – Kassa – Bártfa városáig.

Hazautazás a késő délutáni órákban. Érkezés Budapestre az esti órákban.

 

Részvételi díj: 7.900,- Ft

A belépőjegyek árát (kb. 15,- €) a részvételi díj nem foglalja magában.

Az ún. „átmenő biztosítást” a részvételi díj tartalmazza!

A változtatás jogát fenntartjuk!

 

♦ JELENTKEZEM AZ ÚTRA ♦